Our apartment house is in the center of Badacsonytomaj, so
Apartmanunk Badacsonytomaj központjában helyezkedik el, így öt perc sétával elérhető a Szent Imre Templom, mely hazánk egyetlen bazalttemploma, egyben városunk jelképe. A templom fölött található a városi temető, itt helyezték örök nyugalomra a Balaton festőjét, Egry Józsefet. Szobra a badacsonyi vasútállomás melletti parkban található. Egykori háza ma emlékmúzeum, ahol életútját bemutató kiállítás látható. Ugyancsak emlékmúzeum Kisfaludy Sándor és felesége egykori otthona, a Szegedy Róza-ház. A múzeumban nemcsak a költő személyes tárgyai, művei, munkásságának emlékei tekinthetők meg, hanem a szürethez használatos eszközök is. A Kisfaludy- ház eredetileg a költő kis présháza volt, ma étteremként üzemel. Innen indul a Kisfaludy-kilátóhoz (437 m) vezető ösvény, ahonnan csodás kilátás nyílik a környékre.
Badacsonytomaj kiváló kiindulópont a Balaton-felvidék megismeréséhez. Autóval, de akár vonattal is könnyen elérhető Tapolca, ahol egy igazi természeti ritkaságot, a Tavasbarlangot tekinthetünk meg. A mészkőbarlang különös érdekességét a benne lévő tavak nyújtják, melyeken - pár év szünet után – újra lehet csónakázni. Ha már Tapolcán járunk, érdemes megnézni a Malom-tavat és a Városi Múzeumot is.
Szintén nincs messze a nyugati irányban Szigliget. Leghíresebb látnivalója kétségtelenül a vár, ahonnan gyönyörű a kilátás nemcsak a tóra, hanem a Tanúhegyek felé is. Szigligettől könnyen elérhető Keszthely a Festetics-kastéllyal, és a híres gótikus templommal.
Ha sportolni támad kedvük, Badacsonytomajon erre is van lehetőség! Több teniszpálya is rendelkezésükre áll, a Balatont körülvevő kerékpárúton futni, biciklizni is kényelmesen lehet. Az alig 10 km-re lévő Révfülöpről indul évente az egyik legnagyobb sportesemény, a Balaton-átúszás.
|